Segítség az ideiglenes felvételi jegyzék értelmezéséhez:
A jegyzéken valamennyi, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumba jelentkező tanuló szerzett pontszáma és a felvételi rangsorban jelenleg elfoglalt
helye szerepel. Azonban ennek az ideiglenes jegyzéknek az alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a vizsgázó felvételt nyert-e az
adott tagozatra. Ezek a listák csak a vizsgázók ideiglenes rangsorát mutatják, a tényleges felvételt a Győri Felvételi Központ határozza meg.
A Központ az iskola által meghatározott keretszámok figyelembevételével állapítja meg a végleges sorrendet. A rangsorolás során kihúzzák azon
tanulók nevét, akik:
egy másik intézményt jelöltek meg első helyen, és oda az eredményeik alapján bekerülnek,
ugyanebben az iskolában egy másik tagozatot részesítettek előnyben, és az adott tagozatra
is teljesítették a követelményeket és beférnek a meghatározott létszámkeretbe.
Végső soron tehát a tagozatra a keretszámnak megfelelő számú tanuló kerül be a lista elejéről. (Iskolánk felvételi tájékoztatója tartalmazza az
egyes tagozatokhoz tartozó keretszámokat.)
Fontos továbbá, hogy a felvételi eredmények alapján a tanulóknak lehetőségük van módosítani eredeti továbbtanulási szándékukat. Erre 2025. március 25-27
között van lehetőség az általános iskolákban, ahol a változtatáshoz ki kell tölteni a módosító Tanulói adatlapot.
Motivációs elbeszélgetés a nyelvi tagozatokra jelentkezők számára
2025. március 24-25-26-án 14:00 és 19:00 óra között motivációs beszélgetést (nem szóbeli felvételi vizsgát) tartunk az olasz
és spanyol két tanítási nyelvű tagozatokra jelentkező tanulók számára. Ezen a megbeszélésen szívesen látjuk a szülőket is,
hogy az ő kérdéseiket is meg tudjuk válaszolni ezzel a speciális képzéssel kapcsolatban.
Az elbeszélgetés pontos időpontjáról emailben értesítjük a jelentkezőket, de a beosztás
elkészülte után az oktatási azonosító alapján az érintettek meg tudják nézni időpontjukat ezen a felületen is:
Zenei meghallgatás az ének-zene tagozatra jelentkezők számára
Az ének-zene tagozatra jelentkezők számára 2025. március 24-én 14:30 órától tartjuk az ének meghallgatásokat. A zenei meghallgatáson
két népdalt szeretnénk hallani (esetleg egy parlando és egy gusto).
Az ének meghallgatás pontos időpontjáról emailben értesítjük a jelentkezőket.
Kérjük mind a 6 évfolyamos képzésre jelentkező, mind pedig a 9.B humán/általános osztályt választó diákokat, ha az ÉNEK-ZENE tagozat iránt érdeklődnek, a jelentkezési lap Megjegyzés rovatába mindenképp írják be: ÉNEK-ZENE!
Jelentkezés a hat évfolyamos gimnáziumi képzésre
A hat évfolyamos gimnáziumi képzésre az alábbi linken tudnak jelentkezni egyénileg a hatodik osztályos tanulók:
Felmerülő kérdések esetén a kitöltésben Nagy-Hajagos Katalin iskolatitkár nyújt segítséget 07:30 és 15:15 között.
Tel. : 06/72-539 - 040
Központi írásbeli felvételi 2025
Központi írásbeli felvételi vizsga 2025. január 18. (szombat)
A 8. osztályosok központi írásbeli felvételi vizsgája 2025. január 18-án (szombaton) 10 órakor lesz.
Kérjük, hogy a vizsgázók legkésőbb 9:30-ig érjenek be az iskolába.
A terembeosztást az aulában levő hirdetőtáblákon találják, annak megtekintése után mindenki foglalja el a helyét a kijelölt teremben.
A diákok hozzanak magukkal diákigazolványt (vagy személyi igazolványt, vagy útlevelet) és - kék vagy fekete - tollat, körzőt, vonalzót. (Más segédeszköz nem használható!)
A központi írásbeli két részből áll: egy 45 perces magyar anyanyelvi és egy 45 perces matematika feladatsorból. A két teszt kitöltése között 15 perc szünet lesz.
Parkolási lehetőséget az iskola udvarán biztosítunk.
Központi írásbeli felvételi vizsga pótnap 2025. január 28. (kedd)
Azok a tanulók, akik a 2025. január 18-án nem tudták megírni a központi felvételi vizsgájukat, január 28-án 14 órakor írhatják a pótfelvételit.
A korábbi vizsgáról való távolmaradásukat igazolniuk kell.
A kijavított dolgozatok megtekintése. átvétele.
A kijavított dolgozatok megtekintésének, az értékelőlapok átvételének időpontja: 2025. január 23. (csütörtök) 08-16 óra 7-es tanterem.
verseny témája: Magyarország története 1740-1848 időpont: 1. forduló 2024. december 4. (szerda) 14 óra, aula
2. forduló 2022. december 16. ( hétfő ) 9 óra, 122-es terem jelentkezés: 4 fős csapatok jelentkezését várjuk a történelem tanáraitoknál
'A Tiszán innen, Dunán túl' Országos Népdaléneklési Verseny Vármegyei fordulóját a hagyományoknak megfelelően iskolánk, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium rendezi.
Jelentkezési lapot, adatvédelmi nyilatkozatot a kodaly.varkonyi@gmail.com e-mail címen lehet igényelni.